A nagy bölcsességektől várjuk a változást, amit a közösségi oldalakon posztolunk?

Reggel korán kelek, főleg tavasztól-őszig, mikor már korán világosodik. Így bőven van időm magamra, és hogy átolvassam picit a napi híreket, eseményeket.  Sokan posztolnak idézeteket, híres és ismert emberektől, vagy kevésbé híres és ismert emberektől.

Sok esetben   én is azt érzem, hogy helye van, hogy én is így gondolom, hogy hú tényleg, de jó, vagy hogy igen, így kellene. De aztán elgondolkodom ezen a sok okosságon, s rendben, hogy kitesszük ezeket a sorokat, de változik bármit is az életünk?

Változunk és változik a világ körülöttünk, hogy mindenki a közösségi oldalakon akar jó fej lenni, a virtuális világban akar segíteni a másikon? Jó dolog, vagy célravezető a nagy bölcsességektől várni azt, hogy bármi is változik? Nem a szavak, hanem a tettek bizonyítanak (vagy ehhez hasonló szöveget olvashatunk rengeteget). Ebben ugye egyetértünk? Én is szoktam kirakni hozzám közel álló, általam is vallott idézeteket, mondatokat. De ehhez én tartom is magam, s igyekszem eszerint cselekedni. 

Sok emberrel beszélek, tudom, hogy mindenki jobbá szeretné tenni a környezetét, sokan panaszkodnak embertársaikra, nem értik a sok gonoszságot, rosszindulatúságot, irigységet és még sorolhatnám a sok rossz tulajdonságot.  Nem értem, ha rajtunk múlik, hogy milyenek vagyunk, milyen a környezetünk, hogyan viselkedünk egymással, hiszen mindannyian jót akarunk, akkor miért nem változik semmi?

Tudom, hogy sokszor naívnak tartanak, és megmosolyognak a hátam mögött, de én hiszek az emberi jóságban. Hiszem, hogy minden emberben ott van a jó, hogy ha bántott, átvert, vagy   fájdalmat okozott, akkor is alapvetően jó, csak a körülményei eltérítették arról az útról, amelyen mindannyian haladni szeretnénk.

(2019. május 2.)