A váltás/változtatás szükséges ahhoz, hogy fejlődjünk, előre jussunk

Sokan félnek a váltástól/változtatástól. Akár munkahelyi, akár párkapcsolati krízisben vannak az emberek, inkább a megszokott rosszat választják, mint hogy kilépjenek egy számukra nem megfelelő, sok esetben mérgező helyzetből, kapcsolatból. Persze, mondhatnánk, hogy nem vagyunk egyformák, hogy sok esetben az anyagi helyzet az, ami miatt az emberek nem változtatnak.  Ugyanez vonatkozik az életmódváltásra is. Inkább irigykedünk azokra – és sok esetben kritizáljuk – akik elértek valamit, akik mertek lépni és átszervezni az életüket, hogy ne a betegségekről és a gyógyszerszedésről szóljon az életük. Itt is a kudarctól való félelem munkálkodik az emberben, hiszen a siker nem egyik napról a másikra jön. Rengeteg áldozat, lemondás, kitartás szükséges ahhoz, hogy a kezdetekkor fennálló lelkesedést, elhatározást hosszú időn keresztül megtartsuk, ami segít bennünket a céljaink megvalósításában.

Sokat olvastam és most már a saját bőrömön tapasztalom is, az a fontos, hogy milyen emberekkel vagy körbe véve. Olyanokkal, akik eleve nem hisznek benned, s azt gondolják, hogy a céljaid irreálisak, úgy sem vagy rá képes, meg egyébként is mi a fenének akarsz változtatni hozzáállást képviselik. Vagy olyanokkal, akik támogatnak, segítenek, ott állnak mögötted, ha épp elesnél, vagy ha elestél felsegítenek.

Igen, nem egyszerű, sőt kifejezetten nehéz az életmódváltás. Változtatni szükséges bizonyos szokásaidon, le kell mondj bizonyos dolgokról és helyettük újakat felvenni, betáblázni az idődbe az edzést, a vásárlást, a főzést.

Sok ember számára nehézséget okoz elmenni egy edzőterembe vadidegenek közé és beilleszkedni, elfogadni azt, hogy még nem tart ott, ahol a többiek. De ha rendszeresen jársz egy idő után már nem lesznek idegenek azok az emberek, s egy idő után már nem te leszel az új ember, s te is annyit bírsz majd, mint ők.

Minden kezdet nehéz, de ha van kitartásod, megfelelő emberek vesznek körül, száműzted az egészségtelen ételeket a konyhádból, megtaláltad azt az edzésformát, amit mindig szívesen csinálsz, sőt örömmel is mész ezekre az edzésekre, akkor már sokat tettél magadért, az egészségedért, a fittségedért.

(2020. október 30.)