ÉLETMÓDVÁLTÓ TÁBOR
2019. ŐSZ – A KEZDETEK
Nagyon nehéz egy olyan programról írni, amit magam szerveztem nagyrészt. Teljesen másképp látom és érzek ez ügyben, de igyekszem reális képet adni (írni) a 2019. szeptember 27-én indult „Test és lélek edzése Sasival Őszi tábor”-ról.
Az egyik vendégem javaslata – mely szerint én is tudnék tábort szervezni, s olyan jó lenne, ha nem csak az edzések alkalmával találkozhatnának velem, hanem jobban megismernének, mint embert, mint nőt, s szívesen látnának más szerepben is – nagyon megfogott, s bevallom elérzékenyültem.
Nagyon elgondolkodtató volt számomra, hogy mit és hogyan látnak belőlem a vendégeim, s úgy éreztem, hogy fontos megmutatnom azt az arcomat is, amit ők soha nem látnak.
Így leültem s átgondoltam a programot, azt, hogy szerintem mire is lenne elég egy hétvége, s nagyjából tudtam, hogy mire lenne szükségük a vendégeimnek. Leginkább lassításra, magukkal foglalkozásra, otthon hagyni a problémákat, s tényleg csak a pihenés, a kikapcsolódás lenne a főszereplő ebben a pár napban. Fontos volt, hogy ne csak a testedzésről szóljon a tábor, ahogy a nevében is benne van, s amit mindig is fontosnak tartottam, hanem a lélekedzésről is.
Manhalt Dóri vendégem volt, így már ismertem, s nyomon követtem munkáját, ezért Őt választottam egyik segítőmnek. Sok mindent megtudtam Dóriról már a tábor szervezése közben, hiszen a programot át kellett beszéljük, hogy én mit szeretnék, és Ő e szerint állította össze. Természetesen az előre megbeszélteket teljesen felül kellett írni a péntek esti kötetlen beszélgetés után, mert kiderült, hogy mindenkinek másra volt szüksége, mint hogy megbeszéljük az életmódváltás nehézségeit, jobban mondva a sport, egészség témakörében tett változásokat.
A helyszín kiválasztása egyértelmű volt, Dankó Ildikót 45 éve ismerem, sokszor túrázunk együtt, többször jártam és aludtam már a Vörös-Cser Vendégházban, s a SZEVASZ Nőklubom alapító tagja is. Már tavaly egy túra alkalmával beszélgettünk arról, hogy szívesen elhívnám ide a vendégeimet, hiszen az erdő, a természet, a csend és nyugalom mindannyiuk számára fontos és szükséges. De akkor ez a beszélgetés ennyiben is maradt…
Tehát a program összeállt, helyszín, előadás, edzés rendben, ezek után már csak arra vártam, hogy kik jelentkeznek a táborra. Mind életkorban, mind foglalkozásban, mind személyiségben nagyon eltérő emberek, de biztos voltam abban, hogy olyanok, akiknek találkozniuk kellett. Mivel én mindannyiukat ismertem, tudtam, hogy fantasztikus, izgalmas, érzelemdús órákat fogunk együtt tölteni, mely bővelkedett nevetésben és sírásban egyaránt.
ELSŐ NAP
Pénteken délben már kint voltam Ildinél, segítettem előkészíteni és várni a vendégeket. Azt gondoltam, mennyire fogok izgulni, s kértem is Ildit, ha látja rajtam, hogy kezdek befeszülni, azonnal fogja meg a vállam, én már tudni fogom, hogy fogjam vissza magam. Ez egyetlen egyszer sem történt meg, bevallom büszke voltam magamra, ennyire nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak, békésnek régóta nem éreztem magam. (Ebben sokat segített a reggeli masszázs is.)
Fél ötre lementünk a Parkerdőhöz, hogy várjuk a vendégeket, mert a vendégházhoz a nagy sár és útviszonyok miatt nem tudtak volna bejönni. Szépen lassan összegyűlt a csoport, mindenki bemutatkozott, akkor már kiderült, hogy ki-kit ismer, vagy nem. Rajtunk már az előre nyomtatott pólóink voltak, melyet a Világzászló Stúdió készített, melyet nagyon köszönök ezúton is, s szóvá tették, hogy csak mi használjuk-e vagy esetleg…. Itt elakadt a mondat vége, én pedig igyekeztem palástolni az érzésemet, hogy jaj de jó, hogy ezt mondják, persze, hogy mindenki kap, csak ugye ezt meglepetésnek szántam.
Szóval megérkezett mindenki a házba, kiválasztották a szobákat és a hálótársakat, majd összehívtuk a csoportot egy közös bemutatkozásra. Ekkor adtuk át a logómmal ellátott pólókat (melyet Füle-Buckwart Zsófi tervezett), és mondtuk el a tábor programjának menetrendjét is.
Ezután átöltözés és következett az esti edzés, mely igazán csak egy kis átmozgató, megismerős edzés volt, hogy lássam ki mit bír. Ahogy körbe néztem, érzékeltem a vendégeken, hogy nagyon fáradtan érkeztek a táborba, így tényleg csak arra figyeltem, hogy a vacsora előtti mozgás meglegyen és összekovácsolja a csapatot.
Ildi mindeközben egy királyi asztalt varázsolt, melyen hatalmas fatálakon tényleg minden finomság megtalálható volt. Annyit írtam előzőekben a vendégeknek, hogy a zabpelyhet és hasonló étkeket most száműzzük a táborból, ettől függetlenül csak egészséges alapanyagokból készült ételeket fogunk kínálni. A péksüteményeket a Tengelici pékségből vásároltam, amit előzetes egyeztetés alapján állítottunk össze Karesszel.
Vacsora után Dóri következett, aki igyekezett felmérni egy feladat által, hogy a csoport tagjai épp milyen lelki állapotban vannak, és hogyan, milyen érzésekkel, élményekkel szeretnének majd távozni a táborból. No, itt derült ki igazán, hogy nem az étrenddel és sporttal kell igazán foglalkoznunk, hanem a lelki terheinkkel, amit sajnos mindenki cipel.
A feladat után az este beszélgetéssel, egymás megismerésével folytatódott, s természetesen előkerültek a boros poharak is.
MÁSODIK NAP
Mikor felébredtem már többen fogadtak, ők sem tudtak sokáig aludni, valószínű, mert a hétköznapokban is korán kelünk, s kell pár nap, mire az ember szervezete átáll pihenő üzemmódba. Kávé főzés, reggeli készítés és a túrához készülődés volt a feladatunk. Sajnos a cipőinket nem igazán tökéletesen sikerült kiválasztanunk párunknak, de sebaj, legközelebb majd jobban figyelünk erre is.
Ildi egy 14 km-es túra útvonalat tervezett nekünk, mely azt hiszem mindannyiunkat elvarázsolt. Egy bizonyos szakaszon már én is többször jártam, de voltak még számomra teljesen idegen helyek. Az erdő, az illatok, a fények, a színek annyira megérintettek, hogy szívem szerint órákig gyönyörködtem volna egy patakban, egy bokorban, s csak úgy álltam volna és szívtam volna magamba ezt az érzést.
A terep nagyon jól lett kiválasztva, voltak nehezebb és könnyebb szakaszok, én általában a sereghajtó voltam, mert imádok fotózni, és tényleg élvezni az elém táruló természetet.
Mivel az ebédidő is beleesett a túra idejébe, így természetesen megálltunk Óbányán pisztrángozni és utána egy fagyit és egy nagyfröccsöt engedélyeztem magunknak.
Sok vendég mérte a megtett lépésszámot, elégetett kalóriát, magunk is meglepődtünk, hogy egy ütemes sétával mennyire sok kalóriát lehet égetni. Tízezer lépést pillanatok alatt megtettünk, de innentől volt egy picit nehezebb már a visszaút, a meleg, a friss levegő és az ebéd lassította lépteinket. Hogy gyorsabban teljen az idő, nekiálltunk gyermekdalokat, mozgalmi dalokat énekelni, amit szinte mindenki ismert, hiszen a mi korosztályunk még volt kisdobos és úttörő is. Azt nem mondom, hogy dalversenyen indulhatnánk, de mi jól éreztük magunkat, s ez a lényeg. Volt közöttünk egy olyan lány, akinek fantasztikus a hangja, no, őt itt még nem sikerült rábeszélni a közös éneklésre, de ami késik, nem múlik.
A túráról hazaérkezvén volt fél óránk, hogy átöltözködjünk és Dóri elkezdhesse az igazi munkát, nem azt, amit tervezett, hanem amire szüksége volt a csoportnak. Nagyon hálás vagyok ezért, hogy maximálisan felmérve a lelki állapotunkat, azonnal ráérzett és tudott változtatni a programján.
Az, hogy mi is történt a következő két és fél órában, akik ott voltak tudják, s remélem, hogy hosszú időre meghatározó lesz, elgondolkodtató, s előrevivő. A vendégek posztjaiból arra következtetek, hogy nagyon mély benyomást tett rájuk a tábor, s a tábornak ez a programrésze. Egymást és magunkat is jobban megismertük, a vágyainkat, céljainkat sikerült megfogalmazni, s Dóri segített abban is, hogy elindítson bennünk egy gondolatot, hogyan is kellene továbbhaladni, hogy a tervekből, célokból, álmokból valóság legyen.
Természetesen volt sírás, nevetés, nagy felismerések, de az a szeretet, tisztelet, öröm, ami körbelengte ezt a kis csapatot, elmondhatatlan. Sok hasonló programban volt részem a főiskolán és a munkám során, élvezet volt nézni a vendégeket, ahogy a kezdeti állapotból (Atyaisten, most mi fog történni itt!) mennyire kinyíltak, s mennyire tudták az érzéseiket mások előtt megmutatni. Ehhez kell egy nagy adag bátorság, amit nagyon köszönök utólag is!
És hogy oldjuk egy kicsit a hangulatot és a sírásból ismét nevetés legyen, koccintottunk magunkra, egymásra, a táborra és a lehetőségre, hogy megélhetjük együtt ezt a csodát.
Aztán Ildi egy írásos beszámolója következett, mely a Kinizsi futás-ról szólt, s mesélt a sérüléseiről, betegségeiről, műtéteiről, a sok-sok talpraállásáról, újrakezdésről is.
És elérkeztünk az est egy másik izgalmas pontjához, amikor az egyik legfiatalabb tagunkat végre sikerült megfűzni, hogy énekeljen nekünk. Csodálattal néztük és hallgattuk, s az éneklés végén kiderült, hogy nem csak, hogy szép a hangja, hanem van egy saját zenekara is, akik most épp nagy feladat előtt állnak. Azonnal lebeszéltük, hogy az első koncertjükre kérünk meghívót és megígértük, hogy cserébe az első sorban fogunk csápolni.
A kis csapat hamar elfáradt, hosszú és eseménydús napunk volt, nem is csodálom, hogy mindez lefárasztotta őket, azzal köszöntem el, hogy a délután kimaradt edzést reggel pótoljuk, s ezért kelés reggel 6 órakor. Ezen kicsit megrőkönyödtek, s páran csak annyit mondtak, hogy rendben, azonban a kávét az ágyukba kérik.
HARMADIK NAP - A TÁBOR ZÁRÁSA
A reggeli tea és kávé 6 órakor lefőzve, s mindent a célért és a vendégekért elv alapján, tényleg az ágyukba vittem a kávét.
Edzés tervet nem állítottam össze, úgy éreztem, majd ahogy az időjárás engedi és ahogy a vendégek igénylik. Persze a fejemben már nagyjából megvolt, mit is szeretnék, s a természet adta lehetőségeket mindenképp szerettem volna kihasználni. Minden napra beütemeztem egy-egy edzést, azonban a szombati túra után megkegyelmeztem, úgy éreztem, hogy ez a hétvége nem a határaink feszegetése miatt jött létre, hanem hogy jól érezzük magunkat.
Kaptam is érte eleget, ezért vasárnap reggel 7 órakor már edzettünk. Amennyire féltek a vendégek a korai keléstől (6 óra) és edzéstől, azt gondolom maximálisan jól érezték magukat, bár néha-néha elhangzott egy-egy nagyobb sóhaj, ásítás, és természetesen nagy röhögések is megzavarták a reggeli csendet. Utólag mindenki egyetértett abban, hogy kár lett volna kihagyni, bár valószínű többször azért nem szeretnék megismételni.
Edzés után közös reggeli, majd a tábor értékelése következett Dóritól, Ilditől, és természetesen én is mondtam pár mondatot.
Elégedettségi kérdőívet töltettünk ki a vendégekkel, mivel számunkra ez volt az első ilyen tábor, s úgy terveztük, hogy szeretnénk még folytatni, ehhez viszont információkra, tapasztalatra, ötletekre, javaslatokra van még szükségünk. Most épp ezek feldolgozása folyik, de természetesen miután elmentek a vendégek, már kezdődtek is az ötletelések.
Rengeteg fotó készült, melyeket még vasárnap feltöltöttem és megosztottam a csoport tagjaival. Ennél többre akkor nem voltam képes. Nagyon elfáradtam, rengeteg érzés, élmény kavargott bennem, melynek idő kell, hogy leülepedjen. Este még azon gondolkodtam, hogy a vendégek milyen gondolatokkal, érzésekkel távoztak, mi az, ami számukra használható információ volt, mik azok a mondatok, amik elindítottak bennük valamit, s mennyire tudják majd a következő hetekben hasznosítani azt az útravalót, amit kaptak, hiszen ez a pár nap róluk, nekik szólt.
Köszönöm mindenkinek, aki a szervezésben segítségemre volt, ösztönzött, támogatott s hitt bennem, hogy képes vagyok létrehozni ismét valami hasznos dolgot. Jó érzés álmodozni, viszont annál fantasztikusabb ezt az álmot megvalósítani.
Tiszta szívből kívánom, hogy ti is sokszor éljétek meg és át ezt az érzést!
"NÉGY ÉVSZAK" ÉLETMÓDVÁLTÓ TÁBOR - ŐSZ
A tavalyi tábor sikerén felbuzdulva arra gondoltunk, hogy ne csak egy tábort szervezzünk, hanem minden évszakban egyet.
Az erdő, a természet annyi csodát, szépséget tartogat minden évszakban, hogy kár lenne kihagyni. A termések, a növények mindig mást kínálnak számunka, próbáljunk ezzel élni és felhasználni. Így a tavaszi tábort követi majd egy nyári, egy őszi és egy téli is.
DE!!!
Az élet átírta terveinket, így a tavaszi és nyári táborunkat le kellett mondanunk. Bízunk abban, hogy az őszi táborunkat terveink szerint megvalósíthatjuk.