Hogyan lehet megtalálni a mozgás örömét? Egyáltalán lehetséges?

Sok ember fordul meg körülöttem, sokat beszélgetünk arról, ki milyen mozgásformát végez, kinek milyen gyengeségei, betegségei vannak, mi az, amit szeret, de esetleg már nem tud végezni, s helyette mi lenne a megfelelő választás.

Mindannyiuk számára fontos a mozgás, olyan mozgás, amit szeret, amitől fejlődik, ami számára biztonságos. Cél, a sport által megtalálni a mozgás örömét, a lelki békét, az egyensúlyt, kitolni az egészséges életet ameddig csak lehet, feszültséget oldani, új ismeretségekre szert tenni.

Én is egészséges, boldog, kiegyensúlyozott, elégedett, sportos, vidám nőként szeretnék élni még jó sokáig. Olyan nőként, aki tisztában van az adottságaival, a lehetőségeivel. Olyan nőként, aki tudja, hogy ötvenen túl nem versenyezhet és nem is akar a 30 évesekkel, hogy a változókor és a testi változások miatt bizony vannak olyan dolgok, amiket már nem tud visszafordítani, vagy nem tud végrehajtani, de mindent megtesz az álmaiért, céljaiért (bizony sok lemondás van még így is), mind a mozgás, mind az étkezés területén. Mindezt úgy, hogy közben másokat inspirál, támogat, segít, meghallgat, lelkesít és néha keményen odacsap, ha éppen arra van szükség.

A mondandóm lényege azonban az, hogy ha változásra adod a fejed nézz körül, próbálj ki több edzéstípust, s azt válaszd, ami számodra a legjobb. Olyan edzőt válassz, aki inspirál, aki támogat, aki lelkesít, aki figyel rád, nem erőltet olyan dolgot, amit nem tudsz elvégezni, aki a saját edzettségi szintedhez, fizikai állapotodhoz, célodhoz tervezi az edzést. Ha mindez megvan, biztos a siker, hiszen amit szeretsz csinálni, azt örömmel teszed, nem munka, nem egy kötelező rossz. A saját érdeked, magadnak és a környezetednek is csak jót teszel, hiszen, ha a tükörbe nézel, egy boldog, elégedett, kiegyensúlyozott ember néz vissza rád. És valljuk be, mindenki egy ilyen tükörképet szeretne látni, ugye?

(2019. szeptember 26.)