Kicsit elszomorodtam és számomra érhetetlen, hogy több éves barátságok, kapcsolatok, egy negatív dolog miatt, hogyan tudnak darabjaira törni, s hogyan tudnak emberek az életemből máról holnapra eltűnni.

Én mindig 100 %-osan „rakom bele magam” egy kapcsolatba, mindegy, hogy baráti, munkatársi, vagy éppen párkapcsolatról beszélünk. Sosem vagyok tolakodó, a másikat megfojtó, rátelepedő, de igen, szeretni azt nagyon tudok.

Sok csalódás ért mostanság, s ilyenkor mindig leülök magammal és átbeszélem mi történhetett, hogyan viselkedhettem, hogy ez megtörtént. Egy ideje már igyekszem jobban figyelni magamra, olyan dolgokat csinálni, amik engem tesznek boldoggá, amik engem visznek előre, amitől több leszek, s ezáltal egy picit lerakni más terheit. Éppen emiatt, hogy nem más a fontos, nem más élete, problémája az első számomra, hagynak „cserben”, vagy épp haragszanak meg rám emberek.

Nagyon sokszor kapom meg azt, hogy: „Neked könnyű… „Nem is értem ezt a mondatot, kijelentést, miért is lenne nekem könnyű? Igaz, én nem szoktam siránkozni, ha bajom van, akkor magamban lerendezem és nem terhelek vele másokat. Igyekszem az emberekkel tisztességesen bánni, úgy ahogy azt én is elvárnám, hogy viselkedjenek velem.

Néha azt érzem, nagyon fura figura vagyok, hogy elvárok olyan értékeket emberektől, amik számomra fontosak, mint a tisztesség, becsület, őszinteség. Miért nem lehet valamit őszintén megbeszélni a másikkal, milyen elintézési mód az, hogy letiltom a másikat, vagy egyszerűen nem reagálok hívásra, üzenetre? De már rájöttem, nem is érdemes ezeket a kérdéseket megválaszolni, hiszen ezek a viselkedések nem engem minősítenek, hanem a másikat. Nem velem van a baj, valószínű olyan tükröt állítok mindig másoknak, amiben nem azt látják viszont, amit szeretnének. Ezzel pedig nekem nincs dolgom.

Sokszor visszahallok dolgokat magamról, s épp azok, akik a szemembe nagyon kedvesen mosolyognak vágják a legnagyobb kést a hátamba. Ilyenkor azt mondják, hogy ez irigység, féltékenység. De kérdem én, mit is irigyelnek? Tudják, hogy milyen az életem, tudják, hogy milyen démonokkal harcolok, hogy milyen fájdalmaim vannak, milyen terheket cipelek? Azért mert mosolygok, kedves próbálok lenni, figyelmes, nem azt jelenti, hogy az életem minden pillanata tökéletes. Könnyű másról véleményt formálni, mert sok esetben csak a külsőségek alapján ítélkezünk, s könnyebb másról beszélni, mert addig sem kell a saját szürke életünkkel foglalkozni. Ilyenkor mindig azt mondom, hogy nagyon szívesen adok az életemből egy hetet, végig lehet járni, ki lehet próbálni, kíváncsi leszek, utána is az a vélemény, hogy nekem könnyű. De én így imádom, a nehézségeivel, a fájdalmaival, úgy ahogy van, mert én alakítottam így, s nekem ez nagyon jó.

Tudtam, hogy az oldal létrehozásával is sok ember nem tetszését váltom ki, de szerencsére sokkal több pozitív visszajelzés érkezett. Ez megerősít abban, hogy szükség van egy ilyen típusú oldalra, ahol az edzéseken kívül a lelki dolgokkal is foglalkozom, s persze tudom, nem egyszerű, mert az embernek egy kicsit ki kell tárulkoznia ahhoz, hogy, – mai szép szóval élve –, „hiteles” legyen. Sokszor írtátok, hogy a gondolataim olyanok, mintha a Tiétek lenne, pont ezeket gondoltátok bizonyos dolgokról, s milyen jó, hogy megfogalmazom. Látom a megtekintések számát, mindig az ehhez hasonló írások azok, amik a legtöbb olvasót vonzza, mert látják, hogy ugyanolyan vagyok mint mindenki más.

Nincs titok, nincs varázslat, csupán annyival vagyok egy picit több, hogy a céljaimért, álmaimért marha keményen megdolgozom, a végsőkig kitartok. Mindez iszonyatosan sok lemondással, áldozattal jár, de nekem megéri. Találtam egy olyan elfoglaltságot, ami az életem szerves része, meghatározója, amivel talán tudok adni, segíteni másokon, s persze nagyon jól is érzem benne magam.

(2017. 11. 26.)