RÓLAM ÍRTÁK

A SIKER KULCSA A BÁTORSÁG

A facebookon olvastam egy felhívást, ahol olyan embereket kerestek, akik elmúltak 50 évesek mikor újrakezdték az életüket, vagy belekezdtek valami olyan dologba, amit előtte sosem csináltak. Újrakezdték és sikeresek lettek. A pályázatot egy több tagú zsűri bírálta el, s a szerencsések közé tartozhattam, mert az én pályázatomat is beválogatták abba a csoportba, akikkel egy újságíró felvette a kapcsolatot és készített egy riportot.

Büszkén mutatom meg nektek az írást, s kívánom, hogy legyen nektek is bátorságotok, – akárhány évesek is vagytok – valami újba belevágni, a gyermekkori álmaitokat megvalósítani, belemenni számotokra valami teljesen idegen, új dologba.

Íme az ötvenentúl.hu oldalán megjelent riport teljes terjedelmében:

A FOLYTONOS VÁLTOZÁS HARMÓNIÁJA

 
Napközben hivatalnok, esténként és hétvégente sportedző. Kiadványt jelentetett meg életmódváltásról, és már azt is tudja, hogy életében mi lesz az a következő jelentős kihívás, mellyel ismét bátor újrakezdővé válik.

„Úgy éreztem többet szeretnék tudni a test és a lélek erősítéséről, karbantartásáról. Így 2015 őszén, 47 évesen beiratkoztam a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karára, ahol 2016 júniusában, kiváló eredménnyel végeztem sportedzőként” – tekint vissza élete egyik fordulópontjára a Szekszárdon élő, most 52 éves Sas Andrea, aki akkor az edzőségről még nemigen álmodott, csak sportszeretete és érdeklődése miatt akart edzői oklevelet szerezni.

Bár világéletében szeretett sportolni, komolyabban, heti rendszerességgel csak 38 éves korában kezdett el. Elsősorban a spinninget, a teremkerékpározást választotta, valamint a TRX-et. Aki ebben nem járatos, annak Sasi – így becézi mindenki –, röviden elmagyarázza: ez a funkcionális edzés egyik, hevederrel felakasztható alapeszköze, amely az izomláncok edzését teszi lehetővé, saját testünket használva. A TRX mozaikszó, teljes testtel végzett ellenállásos edzés, az amerikai haditengerészet nyomán vált népszerűvé. Emellett kedveli az erőnléti edzést kettlebell, fogantyúval ellátott vasgolyó segítségével is. „A gyakorlatok a teljes testet átmozgatják, a felsőtestre valamivel jobban fókuszálva, és nem is igénylik feltétlenül, hogy kifulladásig eddzünk” – mondja.