SIKERTÖRTÉNETEK
Cinti 2018-ban kezdett el az óráimra járni, s azóta is töretlenül, ahogy lehetősége engedi jön, és végignyomja az edzéseket, vagy ha nem jut el hozzám, otthon egyedül tornázik. Sok esetben még én is meglepődöm, mennyi mindenre képes, de ha van olyan feladat, amit az alkata miatt nem tud elvégezni, természetesen módosítunk. Végigmosolyogja az edzéseket, soha nem hallottam panaszkodni, vagy kifogásokat keresni. Hihetetlenül pozitív személyiség, s miközben ezeket a sorokat írom, elszégyellem magam, mert hálát kellene érezzek és örülnöm, hogy azokon a nehézségeken nem kellett/kell keresztül menjek, amivel Ő minden nap szembesült/szembesül. Hiszen nap mint nap tükörbe kell néznie, mint Nő, mint Édesanya, mint Feleség. Elfogadnia magát úgy, ahogy most van, s minden nap erőt meríteni magából, hogy a saját harcát tovább vívja, s akármennyire is fáradt, vagy egyszerűen csak elege van mindenből, határozottan és megingathatatlanul menni előre.
Már megérezte a siker ízét, s ez olyan drog, amitől az ember nehezen szabadul, s még többet akar. Nagyon-nagyon szorítok és drukkolok, hogy a kitűzött célját elérje, és a végén egy olyan EMBER álljon a tükör előtt, akit mindig is látni szeretett volna. Rengeteg munka, akarat, kitartás, lemondás, rossz napok állnak még előtte. DE!
Ugyanennyi jó is, hiszen egy szuper csapat tagja, akik motiválják egymást, már most rengeteg dicséretet, elismerést kap, és a külsőségeken kívül, ami a legfontosabb, hogy a fogyástól – ami az életmódváltás velejárója (egészséges ételek, mozgás) – javultak a labor eredményei, sokkal fittebb, lendületesebb.
Cintit egy rövidebb interjú keretében kérdeztem személyes tapasztalatairól, élményeiről, az átélt nehézségekről, kudarcokról és sikerekről.Akkor következzenek Cinti válaszai kérdéseimre:
1.) Mikor döntötted el, hogy változtatni szükséges, mi volt az a pont, amikor úgy érezted elég?
Február 20-án az esti fürdésnél sírva fakadtam, amikor a tükörből egy torz arc nézett vissza rám. Második terhességemnél kiderült, hogy alulműködik a pajzsmirigyem.
2.) Mi volt az első lépés a változás útján?
Egyes ételeket, élelmiszereket teljesen kiiktattam az étrendemből.
3.) Miben változtattál, milyen szokásokat hagytál el, és milyen újakat raktál bele az életedbe?
Elhagytam a fehér lisztet, a cukrot, a krumplit, a rizst, az édességet, valamint több folyadékot fogyasztottam, ami víz, zöld tea főként, és kávét sokáig nem ittam.
4.) Kikre számíthattál, kik támogattak, ösztönöztek, segítettek?
A család és a barátnőim.
5.) Volt-e negatív hatása a változásnak, és ha igen mi? (pl: akár kapcsolatok terén, lelki okok)
A váltás nehézségeket okozott számomra. Nagyon ingerült, feszült, türelmetlen voltam, nem bírtam aludni.
6.) Egészségügyi helyzeted mennyiben változott, eredményeid mennyit javultak?
Laboreredményeim javultak, főleg a vas értékem és a TSH is javult.
7.) Mennyire tudtad az étkezést és a mozgást beiktatni az életedbe, mennyire képezik életed részét?
Az étkezésre folyamatosan figyelnem kell, a mozgás nagyon fontos, ha tehetem heti 4-5-ször edzek, és sokszor otthon is tornázom, főleg, ha nem jutok el edzésre valami okból.Pozitívum még, hogy nem fáj a derekam és a vállam amióta fogytam és tornázom rendszeresen.
8.) Mi a célod, álmod, terved a jövőben?
140 kg-ról indultam, jelenleg 110,2 kg vagyok. Szeretnék még 30 kg-ot fogyni.
9.) Ki volt a példa számodra, s Te kinek szeretnél példát mutatni?
Példa igazából nem volt előttem, de példát elsősorban a két gyermekemnek szeretnék mutatni, hogy ne kerüljenek ilyen bajba, mint én.
Mindenkinek van sikertörténete, ebben biztos vagyok. Az ember általában a sajátját mindig kisebbnek érzi valamiért, s a másét felnagyítja. Azt gondolom, hogy csak magunkat szabad nézni, azt, hogy mi mit tettünk, mennyit változtunk, milyen áldozatokat hoztunk. Minden esetben fel kell tenni a kérdést: mindent megtettem-e a siker érdekében?
Kíváncsi vagyok mi a Te válaszod!
A példamutatás sokféle lehet. Mindegy, hogy otthon, a munkahelyen, vagy az edzőteremben vagy, a lényeg, hogy amit mondasz, az összhangban legyen azzal, amit csinálsz. Szülőként ne várj el olyat a gyermekedtől, amit Te sem csinálsz szívesen, vagy épp lusta vagy, s ezért a gyerek se mozogjon. A munkahelyen a vezető is csak olyan dolgokat várjon el a beosztottjától, amit ő is tud és ismer, s ha szabályokat állít fel, ne ő legyen az első, aki megszegi. Ugyanez vonatkozik az edzőteremben az edző és a vendége közötti viszonyra is. Sosem kértem olyat, amit én ne tudnék megcsinálni, és sosem vártam el olyat, amiről tudom, hogy még nem vagy rá képes.
Timi példája sok ember számára inspiráció. Vele 2017 júniusában találkoztam, azóta dolgozunk együtt, de természetesen az életmódváltást már előbb elkezdte. Nagyon odafigyel, hogy mit eszik, viszont érezte, hogy hiányzik életéből a mozgás, a sport. Így a kettőt összepárosítva érzi igazán jól magát, elmondta, hogy több éve félrerakott farmerját már fel tudja venni, több mérettel kisebb fehérneműket vesz, és nagyon jól érzi magát.
Ő megtalálta és rálépett a helyes útra, persze ez nem olyan könnyű, mint ahogy sokan képzelik. Nagyon rögös, nagyon sok akadályt kell leküzdenie, de a szemében látom a csillogást és a büszkeséget, hogy végre megcsinálta, megvalósította egyik legnagyobb álmát.
Gratulálok Timi, ma megint együtt küzdünk! (És az sem baj, ha néha hallom a nevem edzés közben, nem épp kedves hangnemben)
Alább olvashatjátok Klári levelét, engedélyével teljes egészében közreadom. Nagyon-nagyon köszönöm, hatalmas elismerés, büszke vagyok, hogy együtt dolgozunk, csak így tovább!
„Szia! Márciusban derült ki számomra, hogy pajzsmirigy alulműködésem, inzulinrezisztenciám és hormonproblémám van. Akkor elkezdtem egy nagyon szigorú diétát a gyógyszerek mellé. 160 gramm szénhidrátot ettem egész nap (még most is), teljesen kiiktattam az életemből a cukrot, fehér kenyeret, péksütiket, rizst, lisztet. Szépen el is kezdtem fogyni és javultak az értékeim is.
Egyetlen dolog hiányzott az életemből és az a mozgás volt. Majd jött a lehetőség, hogy veled edzhessek és ez szuper volt számomra. A mozgás hatására még jobbak lettek az értékeim, fogytam is (lassan, de biztosan) és a gyógyszereket is elhagyhattam. Aztán sajnos stagnáltam pár hónapig a fogyással, majd kiderült októberben, hogy gyógyszer nélkül ismét rosszak az eredményeim. Újra szedem őket és újra beindult a fogyás is.
Amióta megismertelek és járok hozzád, 12 kg-tól szabadultam meg a segítségeddel. Nem titok, 110 kg voltam. Most november elején ráálltam a mérlegre és csak (nekem csak) 98 kg-ot mutat. Köszönöm Neked! A ruháimon veszem észre elsősorban és azon, hogy vannak fizikai dolgok, amiket könnyebben tudok csinálni, mint régen.
Mégegyszer köszönöm Andi!”
„Mindössze 3 a kg-ban mérhető súlyvesztésem, cm-ben mérve valóban nagyon sok, le sem írom… még nem.
A hétvégén egy nagyon kedves debreceni ismerősöm kérdezett arról, mit csinálok…véleménye szerint, rendkívül látványos változáson megyek keresztül. Többen is kérdeztétek már.
Heti három alkalommal Sas Andrea alakformáló-eszközös erősítő edzéseire járok, rendszeresen.
Edzőm, és nagyon nagyon jó barátom is egyben. Megfogadom tanácsait, elfogadom kritikáit, örülök dicsérő szavainak. Muci –-mert sokan csak így ismerik – , nem kényeztet, nem hiteget, nem vezet félre, nem hízeleg, mindig megmondja a tutit. Ami persze nem mindig esik jól. Sőt…!”
Az Ő tanácsait megfogadva az étkezésemben is jelentős változást vezettem be, ami jól működik, szigorú étrendet azonban nem követek. Semmi ördöngös dolog nincs benne, csak odafigyelek, mit és mennyit eszem. Én nagy nutella faló…. még eme szenvedélyemről is le tudtam mondani.
Van, hogy úgy érzem, enyém a világ, bármire képes vagyok, és van, hogy semmi kedvem nincs az edzéshez sem, de akkor is csinálom, hisz elsősorban magamért teszem.
Edzés után a fáradtság ellenére is, elégedett és büszke vagyok.
Persze nagyon fontos az is, hogy olyan emberek vannak a közelemben, a családom, a barátaim, akiknek a véleménye számít. Igenis nagyon sokat számít, sőt, ez számít csak igazán.
Az én kis történetem ennyi, nem nagy titok, csak némi kitartás és akaraterő.
Több sikertörténetet írtam már meg a facebookon és a weboldalamon is, amit közösen a vendégeimmel értünk el.
Most azonban nagyon személyes, meghitt történetet szeretnék megosztani veletek, hiszen számomra az egyik legfontosabb emberről van szó, a gyermekemről.
Lilláról többször írtam már, sok közös fotót osztottam meg annak ellenére, hogy ő nem igazán szeret szerepelni, de természetesen mindig az Ő engedélyével.
Lilla története röviden (legalábbis igyekszem rövid lenni):
2015. március másodikán repült ki Skóciába szerencsét próbálni. Lilla sosem volt vékony alkat, és nem volt a mindennapos rutinjai között a mozgás. Mazsorettezett sok-sok éven át, ami a mozgását kecsessé tette, s nőiességének kialakulásában is nagy szerepet játszott. Sosem ettünk úgymond rosszul, nem tömtem édességgel, sok gyümölcsöt, zöldséget igyekeztem becsempészni az ételeink közé. Sokat sétáltunk hétvégenként, s a nyaralások és ünnepnapok idején mi sosem híztunk, hiszen mindig arra törekedtem, hogy az egyensúlyt megteremtsem.
Szóval Skóciában – ha lehet mondani — nem a legegészségesebb ételeket tudta választani/enni, hiszen egy ici-pici településen dolgozott, a szállodában kapott egy kicsi szobát és az alkalmazotti ebédet. Se egészséges, se változatos nem volt, ennek ellenére Lilla egy darabig nem hízott, hiszen az új élethelyzet, emberek, ország, szokások lelkileg megviselték.
Azonban a kezdeti fogyás (68 kg-ról 62–63 kg-ra) alábbhagyott, s a sok étterembe járás, a minőségileg nagyon rossz, zsírban tocsogó sült krumpli, a mozgás hiánya meghozta a negatív eredményt is. Lilla hízásnak indult, s kialakult a pajzsmirigy betegsége. Ekkor kb. 75–77 kg volt. Ezután egy minimális fogyás volt tapasztalható, kb. 4–5 kg a gyógyszer hatására lement, amit akkor felírt az itthoni orvos, de komoly kivizsgálás ekkor még nem történt.
Majd elérkezett az idő (2017. tavasza), amikor Skóciából Ausztráliába repült szerelmével, ami ismét egy nagy lelki megterhelést rótt rá, a bizonytalanság, az újtól való félelem (szokások, emberek, család, munka) egyszerre szakadt a vállára minden. A hónapokig tartó ügyintézés, iratok beszerzése, lefordíttatása, elküldése, nagy feladatot rótt mindkettőnkre.
Mindezt azért mesélem el, mert nem volt egy rózsaszín álom, mint a filmekben ez a történet. De hitt és bízott elsősorban magában, másodsorban a szerelmében, és természetesen hátországként ott álltunk mögötte.
A folyamatosan érkező új hatások a lelkét is megtépázták, s természetesen mindez az egészsége rovására ment. Hiába csinált bármit, figyelt az étkezésére, csak hízott. Mikor legelőször hazarepültek, Anyum elvitte orvoshoz, ismét vérvétel, gyógyszerbeállítás. Innentől kezdve kint félévente járt vérvizsgálatra Lilla, s az eredményeit küldte haza, Anyum pedig az itthoni orvossal egyeztetett, hogy kell-e emelni az adagot, vagy maradhat a megállapított mennyiség.
Éreztem, hogy valami nincs rendjén, a gyógyszer hatására már fogynia kellett volna, s nem csak ezzel a problémával állt szemben. Mérges voltam, dühös és nagyon elkeseredett, mert tudtam, hogy ha teljesen egészséges is, milyen nehéz helyzetben van, így meg aztán duplán nehezedik rá a teher, és itthonról iszonyú nehéz segíteni.
2019. novemberében Zsolnai Zita táplálkozási tanácsadó Pakson tartott előadást. Az egyik kolléganőm hívta fel rá a figyelmemet, s ajánlotta, hogy menjünk el együtt, hiszen neki is hasonló problémái vannak. Lillának megírtam, hogy ezt a napot is ütemezze be a kötelező feladatok közé, ugyanis a 3 hetes itthon tartózkodásuk alatt napirendet kellett készítenie, hogy mindenre jusson idő.
Tehát eljutottunk Paksra, ahol egy fantasztikus előadást hallhattunk Zitától, egyszerűen magával ragadt, annak ellenére, hogy sokszor azt sem értettem, miről beszél. Olyan hévvel, lelkesedéssel, bensőségesen beszélt az életéről, a fájdalmairól, a kudarcairól, a betegségéről és gyógyulásáról, hogy akkor eldöntöttem, ahogy vége az előadásának, mi leszünk az elsők, akik beszélni fognak vele. Lillával egymásra néztünk, és tudtuk, éreztük, hogy itt lesz a megoldás számunka.
Zitával beszélgettünk egy félórát, és email címet cseréltünk. Lillával megbeszélték, hogy milyen eredményekre van szüksége ahhoz, hogy ki tudja értékelni, és segítséget tudjon nyújtani számára.
2020. februárjában megindult a közös munka. (Lilla ekkor 82 kg volt.) Online tanácsadás keretén belül Zita elmondta Lillának, hogy mi az, amire figyelnie kell, milyen ételeket ehet, milyen alapanyagokat kell vásárolnia és kicserélnie, elhagynia. Természetesen a mozgás is nagy szerepet kapott az új életmódban.
Sokszor megkönnyeztem ezt az időszakot, nehezen indult meg a változás, néha azt éreztem, lehet, hogy nem lesz kitartása Lillának, és én itthonról, a világ másik végéről nem tudok segíteni, nem vagyok elég erős, hogy az ösztönzést, a lelkesítést, a szeretetemet átküldjem neki.
Lilla korábban sokszor volt lelkes, de a kitartása nem tartott hosszú ideig. Bevallom (és ezt neki is mondtam) féltem, hogy most is így járunk, de minden nap hálát adok azért a kitartásért, tudatosságért, erőért, felelősségérzésért, ami benne volt/van. Sokat segített Zita, hiszen én magam is tudom, hogy amit Anyukám mondott, azt sokszor félretoltam, s inkább fogadtam el mások véleményét, miközben mindig rá kellett volna hallgatnom. Utólag kiderült, mindig igaza volt. De természetesen tudtam, hogy én ehhez már nagyon kevés vagyok. Nincs elég tudásom, ismeretem a táplálkozás területén, így maximálisan rábíztam Zitára a dolgot. És nem csak mint szakember segített Lillának, hanem mint barát, hiszen az eltelt időszakban az ismerősből egy picit bensőségesebbé vált a kapcsolatuk.
Hihetetlen öröm számomra, ahogy láttam kiteljesedni, kivirágozni Lillát, ahogy kipirosodó arccal épp edzés után hívott és mesélt a gyakorlatokról, az ételről, amit majd főzni fog. Azt hiszem, most egy picit lehetek magamra is büszke, hogy a példamutatás hathatós volt, s most Lilla is ráérzett arra, hogy mennyivel másképp is lehet élni a mindennapjainkat. Igaz, hogy nagyon nehéz, sokszor úgy érezzük, lemondásokkal jár, előre kell tervezni, vásárolni, gondolkodni, főzni, dobozolni, és még folytathatnám a sort. De az egészségünkért csak mi vagyunk a felelősek, csak mi tudunk érte tenni. Ezt Lilla teljes mértékben megértette, és most élvezi minden előnyét.
Isteni finom ételeket főz, amiket gyönyörűen tálal, és persze fotókat küld nekem róluk, vagy tesz fel a főzős csoportomba, így már alig várom, hogy jövőre, ha találkozunk, együtt főzhessünk, edzhessünk, s végre személyesen is láthassam a nagy átváltozását.
Azt hiszem ennél nagyobb ajándékot egy szülő nem kaphat, mint egészségesnek, boldognak, kiegyensúlyozottnak látni gyermekét.
Bár sokszor mondtam már Lillának (tudni kell, hogy ő azért elég szerény, s nem érti miért mondogatom oly sokszor) de most is leírom, nagyon, nagyon büszke vagyok rá! Hatalmas és eseménydús utat tett meg, és mindezt távol a szeretteitől, a barátaitól, akik egy kicsit is tudták volna lelkileg támogatni.
Lilla mostani súlya 69 kg, a célja a 65 kg elérése és természetesen megtartása.
Kitartás, szorgalom, akarat, tervezés, előregondoskodás, türelem, önszeretet, jövőkép, hit. Azt hiszem ezek a szavak foglalják magukba Lilla történetét, s mindazt, amit elért!
Fontos, hogy legyen célod, ez az első lépés. Második, hogy mindig apró lépésekkel kezdd a változást, hogy legyen sikerélményed, és igazán ráérezz és megszeresd az új életmódot.
A két kép között 3 év telt el, nagy változás elsőre nem is látszódik, de én tudom mennyi munka, lemondás, önuralom, energia van az új formában.
2016. tavaszán kezdtem bele egy diétába, mely nagyon szigorú volt, mindent mérnem kellett, s szinte időre ennem, rengeteget innom. Bevallom élveztem. Sokan furán néztek rám, hiszen az ilyenfajta rendszerességhez kevesen szoktak, s kevesen is tudják betartani. Szombaton bevásároltam, vasárnap délelőtt a konyhában előre főztem a következő heti adagjaimat. Bevallom nem mindig élveztem. De így tudtam mindig pontosan, hogy mit és mennyit eszem. Előtte sem zabáltam össze-vissza, s rengeteget ittam, tehát azért nekem ez nem volt annyira nagy változás, de az, hogy napi 5-ször pici adagokat egyek az igen. Egy hónap alatt (mint a nagykönyvben) lement 5 kg, mondjuk eleve sem indultam nagy súlyról, 54 kg-ról kezdtem, s 49 kg-ra fogytam. Természetesen kaptam hideget-meleget, sokan betegnek hittek, s nem értették miért csinálom, miért jó nekem ez a diéta. Mindig is pocakos kisgyerek és felnőtt voltam. Hiába edzettem heti szinten 5-6 napot, ez az állapot nem változott. Egyszerűen kíváncsi voltam, hogy tényleg a konyhában készül-e a kockás has. IGEN, A KONYHÁBAN KÉSZÜL A KOCKÁS HAS!
Mivel elég későn 48 évesen kezdtem bele a diétába, sajnos a bőröm látta kárát, csúnya, megereszkedett lett. Nem volt igazán szép látvány, de végre nem volt hasam. Ezt az állapotot bő 2 évig tudtam tartani, de mérni csak fél évig mértem. Utána szemmértékkel töltöttem meg a dobozkáimat, úgy gondoltam akkor és most is, hogy nem lehet a mindennapjaimat úgy élni, hogy állandóan mérek. Nem versenyre készülök, tehát nem látom értelmét. Most ismét rajtam van 3-4 kg, de már nem állok neki a diétának, el kellett döntenem, hogy mi a fontosabb számomra. Én a szebb arcot és a picit nagyobb pocakot választottam és természetesen a fittséget.
Most, 52 évesen a változókor kellős közepén is szuper jól érzem magam a bőrömben, az a kis pocak meg elfér rajtam, talán kezdem szépen lassan megszeretni is.