Mióta létrehoztam az Eddz testben és lélekben oldalamat, nagyon sok mindenről és mindenkiről írtam már. Úgy érzem, hogy a jót, a szépet, a sokakat érintő fantasztikus dolgokat és értékes embereket be kell mutatni. Sok ember számára sajnos csak az internet világa segít az emberi kapcsolatok fenntartásában, az információk begyűjtésében, ennek leginkább a rohanó életünk az oka.

Akik ismernek személyesen tudják és ismerik az életem nagy részét. Persze vigyázok én is a családomra, a magánéletemre, de természetesen nagy ritkán kivételt teszek. Ilyen volt, mikor Lillánál kint jártam Ausztráliában, azt hiszem, hogy ez egy olyan lehetőség, alkalom volt, amelyet érdemes volt megmutatni.

Anyukámat is meg szoktam említeni, leginkább a tőle kapott erkölcsi norma, az emberek iránti szeretet, tisztelet, s az emberi értékek kapcsán.

A bátyámról viszont talán eddig nem is meséltem, vagy talán csak említést tettem valamelyik posztban, de sokan azt sem tudják, hogy létezik.

Ő már nagyon régóta nem él itthon, járta sokáig a nagyvilágot, rengeteg tapasztalatot szerzett, nyelveket tanult, egy igazi világjáró ember, aki bárhol is legyen, mindenhol feltalálja magát. Ezt a képességét Anyukámtól örökölte, én mindig csak ámulattal néztem e két emberre, s azt viszont már biztos, hogy leírtam, ők ketten voltak számomra a példaképeim. Aztán lett egy harmadik személy is Lilla, aki fiatalsága ellenére nagyon bölcs ember.

Szóval visszatérve a bátyámra, azért is jutott eszembe, hogy szeretném nektek bemutatni, mert mostanában nagyon sok edzés videót küld át nekem, s én csak ámulattal nézem, szinte tátott szájjal. A mi kapcsolatunk nagyon érdekes ívet rajzol le, hol nagyon magasban voltunk, hol nagyon lent. Volt, hogy 10 évig nem volt kapcsolatunk, aztán ahogy öregszünk, rájövünk, hogy a családnál nincs fontosabb. Még ha az életem nagyon fontos döntéseinél, eseményeinél, sikereinél és fájdalmainál nem is volt jelen, mégis a bátyám.

Fantasztikus dolgot hozott létre, immáron 10 éve dolgozik fáradhatatlanul azért, hogy az álmát (sok másikon kívül) megvalósítsa.

Egy olyan szabadidőparkot épített meg (szó szerint a két kezével), ami számomra szinte felfoghatatlan, s emberileg nem is értem, hogyan tudta kivitelezni. Rengeteg munka, kitartás, erő, szorgalom, akarat, lemondás, türelem kellett ahhoz, hogy mindez létrejöjjön.

Barátnőimnek volt szerencséjük látni és megcsodálni „e remekművet”, sőt együtt hegyet mászni is, és az életébe belepillantani, ha csak órákra, vagy 1-2napra.

Én most azon vagyok, ha elmúlik ez az időszak, akkor jövőre egy csapatot összeszervezve ki tudjunk menni hozzá, és azt a csodát, amit felépített, megmutathassam. Egy edzőtáborban gondolkodom 4-5 naposban, kb. 10 fő részvételével. Már most biztos vagyok benne, hogy ez a pár nap örök élmény marad számunkra, s maximálisan kiléphetünk a komfortzónánkból.

Miért is írtam mindezt? (csak zárójelben tenném még hozzá, Ő most 55 éves, én 52) Hát azért, mert sok esetben hallom a következő kifogásokat:

– én ehhez már öreg vagyok,
– én erre nem vagyok képes,
– nekem erre nincs időm,
– nem vagyok elég erős,
– nincs állóképességem,
– nem bízok magamban,
– a családom biztos hülyének nézne,
– nagyon szeretném, de nem tudom, hogy tudnék időt csinálni magamnak,
– egyedül nem megyek,
stb., stb., stb.

Soha, semmihez sincs késő!!! És soha semmihez sem vagy öreg! A döntés mindig a Te kezedben van! Igen, nehéz, sokszor nagyon nehéz.

De attól még nem jutunk előre, hogy siránkozunk, és sajnáltatjuk magunkat. Két lehetőséged van: vagy helyben jársz, és soha sehová nem jutsz el, soha semmilyen élménnyel nem leszel gazdagabb, vagy veszed a bátorságot és elindulsz az ismeretlenbe, az új kalandok nyomába.

(2020. október 13.)