2020.05.20. HAB A KÁVÉN - Zsolnai Zita táplálkozási tanácsadóval és Ollé Gabriella természetgyógyásszal

A most kialakult helyzetben kifejezetten fontos, hogy figyeljünk arra, milyen alapanyagokat vásárolunk, és mit főzünk. Számomra fontos, hogy tápláló, egészséges, immunrendszeremet erősítő, s anyagilag megfizethető ételek legyenek ezek. Természetesen a táplálkozás mellett nagy hangsúlyt kap a testmozgás, hiszen ezzel szintén erősítem, edzem a testem, s egyben a lelkem. De nem csak belülről, hanem kívülről is figyelnünk kell a testünk, bőrünk ápolására, s természetesen a megfelelő vitamin bevitelre is.

Arra gondoltam, mivel nekem is szükségem van segítségre, s biztos vagyok benne, hogy még nagyon sokatoknak. Ezért két szakembert kértem meg, hogy adjanak hasznos tippeket, tanácsokat, ötleteket, hogyan tudjuk egészségünket megtartani, szervezetünket megerősíteni ebben az időszakban, valamint beszéljenek  a szervezetünket mérgező toxinokról, a legfontosabb táplálék-kiegészítőkről és a kézfertőtlenítésről is.

Programsorozatom negyedik részében két vendégem is volt:
Zsolnai Zita táplálkozási tanácsadó és Ollé Gabriella természetes gyógymódok tanácsadó, szakértő.

Zsolnai Zita életmód és táplálkozási tanácsadó, bélflóra regenerálás tanácsadó, rehabilitációs gerinctréner, személyi edző.

„2010 óta tanulok és foglalkozom táplálkozás tudománnyal, ezen belül is az emésztőrendszer, bélflóra állapotának hatása az általános egészségre és a hormonegyensúlyra a fő területek.

2019-ben szereztem bizonyítványt, mint Microbiome regenerálás tanácsadó a holland Wageningen Egyetem kurzusán. Erre az útra saját betegségem – ösztrogén dominancia, autoimmun pajzsmirigy – terelt, és az abból sikeres állapotjavulás és gyógyulás.

Személyi és rehabilitációs gerinctréner szakmám a másik szerelem, ami kissé háttérbe szorult ugyan, de az egészségmegőrzés és gyógyulás eléréséhez a megfelelő mozgás és a táplálkozás együttes alkalmazásának az elkötelezett híve és szószólója vagyok.”

Ollé Gabriella természetes gyógymódok tanácsadó, szakértő.

„2006 óta foglalkozom természetgyógyászattal.

Képesítésemet a Természetes Gyógymódok Szabadegyetemének 3 éves képzésén szereztem, majd a Dhanvatari Worldwide Academy-n kaptam meg a Naturopathi Medicine Expert nemzetközileg elfogadott oklevelet. Azóta évente több szakmai képzésen veszek részt. Fő feladatomnak tekintem, hogy a hozzám fordulók életét jobbá tegyem, terápiával, oktatással a gyógyulás útjára segítsem.

Szakterületeim: Reflexológia, Komplementer hormonegyensúly tanácsadás, Aromaterápia, Biorezonanciás állapotfelmérés, Craniosacralis terápia”.

Mivel mindkét szakember nagyon hasonlóan gondolkodik, s valamelyest hasonló területen is dolgoznak, így biztos vagyok benne, hogy sok hasonlóságot véltek majd felfedezni mondandójukban. Jellemző tulajdonságaik: segíteni akarás, szeretet, állandó tanulás és önfejlesztés, lendület és energia, mosoly és pozitív gondolkodás.

Reggel ébredésnél már egy kis gombócot éreztem a gyomromban. Nem gondoltam volna, hogy még mindig ennyire tudok izgulni a beszélgetések előtt.

Két fantasztikus nőt, szakembert hívtam ma reggel a Rádió Antrittba a HAB A KÁVÉN beszélgetős műsoromba, akiknek szakmaisága, tudása, embersége számomra is példaértékű és inspiráló.

Nagy merészség volt részemről, hogy két vendéget kértem fel, meséljenek arról – az elmúlt hónapokat figyelembevéve – hogyan erősítsük meg, ápoljuk lelkünket és testünket, milyen ételeket, italokat, krémeket és mozgásformákat ajánlanak mindennapi életünk jobbá tételéhez.

Zita, ahogy annak idején Magyar Bálint is,  telefonról jelentkezett be, s kapcsolódott a beszélgetésünkhöz.

Mindkét szakember a saját területéről órákat tudna mesélni, így egy negyven perces adásidőbe nehéz volt egy olyan műsort összeállítani, amely érdekes, izgalmas, hasznos lehet a hallgatók számára.

Zsolnai Zitát kérdeztem arról, hogy az elmúlt időszakban hogyan látta, mennyiben változtak meg étkezési szokásaink, s mi az, amire nagyon oda kell figyelnünk, amikor a „normálistól” eltérő életet kell éljünk. Zita korábban már elmondta nekem, hogy pajzsmirigybetegséggel (hashimoto) élő ember. Ezért neki és az ezzel  a betegséggel élőknek kiemelten fontos, hogy az étkezés, az alapanyagok megválasztása, a választott mozgásforma személyre szabott legyen. Természetesen elmondta, hogy a sport mennyiben változtatja meg a hangulatunkat, a kedvünket, a közérzetünket, de tudnunk kell, hogy számunkra melyik a legideálisabb. Ne okozzunk plussz stresszt a szervezetünknek, hanem a sport, a mozgás által javítsunk életminőségünkön.

Ollé Gabriella beszélt arról, mennyire látja egészségtudatosnak a magyar embert. Kitért arra, hogy a 40-50-es korosztály sokkal jobban figyel magára, többet tesz az egészségéért, az egészsége megtartásáért, mind az étkezés, mind a mozgás területén. Testünk és lelkünk ápolására különböző természetes gyógymódokat javasolt, beszélt a gyógyteák, illóolajok jótékony hatásairól, s arról is, hogyan tudjuk a bőrünket természetes alapanyagokkal táplálni, valamint milyen megoldásokat javasol a levegő fertőtlenítésére, tisztítására.

Rengeteg kérdés és annak megválaszolása maradt még bennünk. Tudom, hogy ez az időkeret nem elég egy ilyen fontos és mindenkit érintő téma megvitatására, de gondolatébresztésnek nagyon jó volt. Biztos vagyok benne, hogy mind a két szakemberrel fogok még együtt dolgozni, sőt reményeim szerint akár hárman is tudunk valami fantasztikus dolgot összehozni.

A gombóc a gyomromban szépen lassan kiengedett, s úton munkába menet már több telefonhívást, üzenetet kaptam, aminek természetesen nagyon örültem. Biztos vagyok benne, hogy akinek egészségügyi problémája van, s nem tudja hová forduljon tanácsért, bátran keresheti mindkét szakembert, lehetőségeik szerint szívesen segítenek.